Ugrás a tartalomhoz
  • VI. Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje

    VI. Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje 2026. szeptember 11-13. A Ferenczy Múzeumi Centrum szakrális, összművészeti fesztiválján szentendre kilenc temploma és három imaháza tárja ki ismét kapuit a zenei, irodal¬mi, egyházművészeti és képzőművészeti programok előtt. Az idei zenei vezérfonal Bach csodálatos és örökérvényű muzsikája. A templomokban olyan neves fellépőkkel találkozhatunk, mint a ViGaD zenekar, Szalóki Ági, Rohmann […]

  • Koncert: Szvitek párhuzamban

    Szvitek párhuzamban – Rohmann Ditta csellóművész Bach-estje Rohmann Ditta „Szvitek párhuzamban” koncertprogramja kuriózumnak számít saját Bach-estjei között is, hisz ezúttal a d-moll és D-dúr cselló szvitek nem egymás után hangzanak el, hanem tétel-páronként, egy nagy művet létrehozva. Az előadás további különlegessége, hogy - Rohmann Ditta stílusismeretének és rögtönzési tudásának köszönhetően - a Bach-műveket időnként a […]

  • Verses-zenés est: Szabó T. Anna és Gryllus Dániel

    Szabó T. Anna és Gryllus Dániel sokszor lépett már fel közösen a Kaláka együttessel, de így duóban most állnak először közönség elé. 2026-ban jelenik meg közös munkájuk Látod-e Isten? címmel, de nem csak ebből hallhat a közönség néhány részletet, hanem régebbi műveikből is. Szabó T. Anna József Attila-díjas magyar költő, műfordító, író. 1991-ben Budapesten, az […]

  • Kortalan kultúra

    Ferenczy Múzeum

    Szeretettel várjuk a szenior korosztályt tárlatvezetésre a Szép új világunk című kiállításra, ahol Muladi Brigitta kurátor vezeti Önöket körbe. Ismerjék meg Asszonyi Tamás művészetét ezen a retrospektív kiállításon. Az esemény 55 év felett ingyenesen látogatható. Időpont: Szeptember 18., péntek 14 óra A Szép új világunk című kiállítás október 11-ig látogatható a Ferenczy Múzeumban csütörtök és […]

  • Őszi tűzzománc workshop

    Ferenczy ház Alkotmány u. 1., Szentendre, Pest megye, Hungary

    Nyárvégi-kora őszi tűzzománc workshop sorozat Szentendrén Színek, fények és egyedi ékszerek – alkoss velünk! Harmadik alkalommal rendezzük meg a tűzzománc-sorozatot, ahol a tűz, a fém és az üveg találkozásából születnek meg a saját, egyedi alkotások. Az alkalmak egymásra épülnek, de önállóan is látogathatók. Ezúttal 4 különleges foglalkozáson készíthettek ékszert, medált, házszámot és megismerkedhettek a tűzzománc […]

  • Karafiáth Orsolya író, költő rendhagyó tárlatvezetése

    Művészetmalom

    Karafiáth Orsolya író, költő rendhagyó tárlatvezetése a Művésztelep 100 című kiállításban Időpont: szeptember 19., szombat 16 óra Helyszín: MűvészetMalom Bánovszky Miklós naplója szerint a művészbarátok szerettek volna elmenni nyáron egy olyan helyre alkotni, ami szép, és meg is tudják fizetni. Innen ma csodának tűnik: 1926-ban nyolc fiatal frissen végzett képzősnövendék elindította a telepet, aztán Dr. […]

  • Őszi tűzzománc workshop

    Ferenczy ház Alkotmány u. 1., Szentendre, Pest megye, Hungary

    Nyárvégi-kora őszi tűzzománc workshop sorozat Szentendrén Színek, fények és egyedi ékszerek – alkoss velünk! Harmadik alkalommal rendezzük meg a tűzzománc-sorozatot, ahol a tűz, a fém és az üveg találkozásából születnek meg a saját, egyedi alkotások. Az alkalmak egymásra épülnek, de önállóan is látogathatók. Ezúttal 4 különleges foglalkozáson készíthettek ékszert, medált, házszámot és megismerkedhettek a tűzzománc […]

  • Múzeumi Mesék: Az inspiráció ereje

    Ámos Imre - Anna Margit Emlékmúzeum Bodgányi u. 10, Szentendre, Hungary

    Szeretettel várjuk Önöket a következő Múzeumi Mesék programunkra. Időpontok: szeptember 26. szombat 16.00 Belépőjegy: 3200 Ft / 1600 Ft (kedvezményes) Meseterapeuta: Nagy Luca Az Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum 1984-ben nyílt meg azzal a céllal, hogy bemutassa a művészházaspár életművét. A múzeum 2015-ben bezárt, és 2026-ban tárulhat fel előttünk újra a művészpár szellemisége – […]