Vajda Lajos Szentendréje – Vajda motívumvilágának nyomában

Vajda Lajos (1908–1941), a 20. századi magyar avantgárd/modern képzőművészet kiemelkedő alkotójának élete és művészete elválaszthatatlan Szentendrétől. A város jellegzetes motívumai, építészeti és természeti öröksége, rejtett kincsei és különleges atmoszférája megtermékenyítően hatott Vajda progresszív művészeti szemléletére. A Vajda Szentendréje című kiállítás, az elmúlt évek kutatásainak eredményeit is bemutatva, a művész egy-egy alkotását kapcsolja össze Szentendre ikonikus részleteivel, a művészi motívumokat az eredeti ősforrásokkal, az életművön keresztül felvillantva Szentendre városának helytörténeti vonatkozásait, gazdag és megőrzésre méltó múltját, valamint 21. századi jelenét.
Vajda Lajos viszonya Szentendre városképéhez, a település sajátos hangulatához, a helyi hagyományhoz és a különböző motívumokhoz folyamatosan változott – az útkeresés korai éveiben főleg a város „nagy látványai” foglalkoztatták a művészt, majd egyre közelebbről, a részletekre fókuszálva vizsgálta a település épített örökségét: a temetőket, a Szamárhegy utcáinak apró részleteit, gyorsan elmúló népi emlékeket. 1938-tól soha többé nem jelent meg a város egyetlen fragmentuma sem művein. Vajda életműve híven tükrözi a tradícióból táplálkozó progresszió útjait, a múlt avantgárd szemléletű megújításának lehetőségét. Vajda szentendrei motívumait a körülötte dolgozó művésztársak kontextusában is vizsgáljuk, elsősorban Korniss Dezső és Bálint Endre alkotásain keresztül.
A motívumok megtermékenyítő hatását és vándorlását egy kiemelt példán keresztül mutatja be az utolsó terem, ahol Vajda művészetének egyik alapvető jelképét, az ikon- és pléhkrisztusból kialakult bábufigura eredetét, majd az 1968 és 1975 közötti időszakban a szentendrei művészek körében történő továbbélését és formai-tartalmi módosulásait tárjuk fel.

Kiállító művészek:

VAJDA LAJOS, Aknay János, Balogh László, Barcsay Jenő, Bálint Endre, Deim Pál, Korniss Dezső, Matyófalvi Gábor, ef Zámbó István