Római kor

Augustus császár (i.e. 27 – i. sz. 14) expanziós külpolitikájának eredményeképp a római seregek az 1. század első felében fokozatosan meghódították a mai Dunántúl területét, amely Pannonia provincia néven a Római Birodalom részévé, annak egyik tartományává vált. A birodalom határát a Duna képzete, aminek mentén kialakították a limes pannoniai szakaszát a legio- és segédcsapat-táborokkal, és őrtornyok láncolatával, kőházakkal, vízvezeték és csatornahálózattal, hidakkal, kikötőkkel, nyilvános fürdőkkel, amphitheatrumokkal ellátott városokat alapítottak, utakat építettek, vidéken megjelentek a nagyobb földbirtokokon gazdálkodók villái, bevezették a központosított közigazgatást, a római jogrendszert, megindult a pénzforgalom, elterjedt a latin nyelv és a római vallás, és a térséget bevonták egy Európát, Kis-Ázsiát és Észak-Afrikát is magába foglaló kiterjedt kereskedelmi hálózatba.

A hódítók természetesen nem lakatlan tájakat találtak, éltek már itt akkoriban bennszülött kelta népek, hamarosan megjelentek köztük új jövevények: leszerelt katonák, itáliai kereskedők, és közigazgatásban dolgozók, egyéb provinciákból származó római polgárok. Ők alkották az új tartomány sokszínű lakosságát. Három prosperáló évszázad után, amikor is a pannoniai legiók politikai és katonai ereje olyan nagy volt, hogy polgárháborúk legyűrésére és császárok megdöntésére vetették be azokat, és a provincia több uralkodót is adott a birodalomnak, római uralom és közigazgatás az 5. század elejéig állt fenn a tartományban, aztán a Római Birodalom felbomlásával Pannonia provincia is megszűnt, és a térség a népvándorláskor népinek „átjáróháza” lett.

Pannonia elsődleges szerepe a birodalomban a határvédelem volt. Az itt állomásoztatott katonai csapatok a Duna másik oldalán, az Alföldön és a Felvidéken élő, a provinciába be-betörő barbár népeket (germánok: qvadok, marcomannok, gótok és szarmaták) tartották vissza egészen a 4. század végéig, ezért Pannoniának, ellentétben egy-egy másik, a birodalom belső részén elhelyezkedő tartománnyal, nem adatott meg a folyamatos, nyugodt fejlődés lehetősége . Ennek ellenére a római kor jelentős mennyiségű és minőségű épített és tárgyi emléket hagyott hátra Magyarországon is, amelyek a múzeum gyűjtőterületén is előkerülnek.

Kiemelkedő római lelőhely Pest vármegye egykori Pannonia provincia területére eső részén, vagyis a Dunától nyugatra elterülő részeken, Szentendre, római nevén: Ulcisia, a részben feltárt, kivételes állapotban megmaradt védművekkel rendelkező, de sajnos föld alatt levő katonai táborával és a körülötte kialakult településsel és temetőkkel. Ilyenek továbbá az Aquincum hátországában létesített villagazdaságok (Szentendre – Skanzen, Pomáz, Biatorbágy, Budakalász, Budaörs, Pilisvörösvár stb.), az Aquincumot Brigetioval (Komárom) összekötő – helyenként – kövezett út, a nagy kiterjedésű falusias jellegű telep Páty környékén, valamint a Dunakanyar és a Szentendrei-sziget római erődítményei Dunabogdánytól Visegrádig.