Középkor

Pest vármegye a középkorban

A kora Árpád-kori Visegrád vármegye felbomlásával alakult ki a királyi uradalmakat egybefogó Pilis, illetve a 13. század közepén már oklevelesen is adatolt Pest megye. Nevét Pest városáról kapta, melyet történeti forrásaink szerint kezdetben muszlimok, illetve a 13. századtól német telepesek is laktak. A vármegye életében meghatározó szerepet játszott Pest, Buda, Visegrád és Vác közelsége. Duna mentén fekvő területei a medium regni, avagy a királyság központi részét képezték. A királyi székvárosok, kereskedelmi és egyházi központok hátországát jelentő Pest megyét az Árpád-korban és a késő középkorban falvak sokasága hálózta be. A mindennapi élet színterét, a munka és élelemtermelés kereteit a települések és a gazdasági művelés alá vont földterületek alkották. Az egykori települési viszonyokról, a keresztény vallásgyakorlás helyszínéül szolgáló templomokról és a korabeli népességet rejtő temetőkről a műszeres lelőhely-felderítések, megelőző és tervásatások beszédesen vallanak.

Középkori települések kutatása

A 90-es évek közepétől új fejezet nyílt a régészet történetében, a nagy felületű, megelőző feltárások kora. Talán Budapest és környéke az a régió, ahol a legtöbb infrastrukturális beruházás zajlott le az elmúlt három évtizedben. A nyomvonalas létesítmények, például az M0-s autópálya délkeleti szektora, vagy az M4-es autópálya több tucatnyi Árpád-kori lelőhelyet kereszteztek és a kiterjedt felületeken lezajlott feltárások lehetővé tették, hogy alapvetően új információkat szerezzünk a korszak falusias településeinek belső szerkezetéről, az Árpád-kori köznép és középréteg lakóépítményeiről és életmódjáról.

Az államalapítást követő évszázadokban a településhálózat és a települések szerkezete is gyökeresen különbözött a maitól, a falvak folyamatos átalakulás alatt álltak. Az Árpád-kori demográfiai növekedést jól illusztrálja az egykori megtelepedést jelző felszíni leletek, kerámiatöredékek és fémleletek növekvő intenzitása. Terepbejárások és műszeres lelőhely-felderítések alapján az Árpád-kor első harmadában ritkás, egyenetlenül szórt településnyomokat tudtunk kimutatni. Falvakról, a szó mai értelmében még nem beszélhetünk, inkább csak házcsoportokról, tanyaszerű települések halmazáról, melyek a 13. századtól kezdődően mutattak koncentráltabb és szabályosabb struktúrát, a telkek és utcák első nyomainak megjelenésével. A lakóépítményekhez gazdasági funkciójú létesítmények, vermek, kutak, a jószágot összetartó karámok csatlakoztak.

A régészeti kutatás a korabeli települések életének több aspektusát világíthatja meg, így például a megtelepedés körülményeit, a lakóépítmények fejlődését, vagy az anyagi kultúra regionális sajátosságait, de kevés olyan konkrét politikai-történeti esemény van, melyet régészeti módszerekkel is illusztrálni lehet. A mongol pusztítás közvetett emlékei a földbe rejtett érem- és kincsleletek, melyeket egykori tulajdonosaik már nem tudtak visszaszerezni. A 2000-es évek elejétől olyan számban kerülnek elő a mongol invázióhoz kapcsolható régészeti emlékek, ami példátlan volt korábban. Az autópálya ásatások a települések elpusztításának kézzelfogható nyomait hozzák a felszínre, fémkeresős kutatások szinte évente eredményeznek újabb kincsleleteket. Pest megyében négy kincsleletet tártunk fel 2012 óta. A tatárjáráskori lelethorizont elemeinek kutatása a közösségi régészeti program keretein belül, tervszerűen zajlik. Jászkarajenő – Kisharangosi-dűlőben friesachi denárok mellett különleges fejékszereket is találtunk. A váci Szarvas-hegy lábánál egy tatárjáráskor használt menedékhelyet tártunk fel, a barlang nyílásánál négy különböző kincsleletet rejtettek el.

A késő középkori falvak több Árpád-kori kistelep összeolvadásából jöttek létre, a legtöbb késő középkori falu közvetlen környezetében ott találjuk a korai településnyomokat. A 13. században átalakul a településhálózat, erre hatással volt a tatárjárás is, de jóval nagyobb mértékben járultak hozzá a társadalmi átalakulások, mezőgazdasági technikai fejlesztések, valamint a friss adatok szerint a klimatikus változások, így a késő középkorra új településhálózat született. Ezek a telepek már stabil falvaknak mondhatók, megjelennek az írott forrásokban, ismerjük nevüket, sok esetben birtokosaikat. Dabason szerencsés módon teljes egészében fel tudtunk tárni egy késő középkori kisnemesi háztartást. A lakóépítmény, melyhez gazdasági épület és pince is tartozott, tűzben pusztult el, I. Ferdinánd 1552-re keltezett dénárja volt a pusztulást jelző záróveret. A gazdagon felszerelt háztartásból lovas felszerelés elemei, mezőgazdasági eszközök, görlitzi plomba került elő.

Középkori templomos helyek és temetők feltárása

Középkori faluhelyek központjában gyakran találunk elpusztult templomokat. A kis félköríves vagy egyenes szentélyzáródású, egyhajós román kori templomok a 13. század második felében szaporodtak meg. Ha a leletek és régészeti jelenségek számát és megoszlását vizsgáljuk feltárásainkon, a legtöbb esetben azt tapasztaljuk, hogy a templomok felé közeledve vált egyre intenzívebbé a megtelepedés. Miután az egyház felépült, a háztartások igyekeztek a központi építmény közelébe csoportosulni, a szórványos megtelepedések pedig idővel elsorvadtak. Az egyház felépítése nagyon fontos szerepet játszott a nukleációs folyamatokban, a templom gyújtópontjává vált a falusias települések további fejlődésének.

A nyolcvanas évektől kezdődően több falusi plébánia feltárására került sor Pest megyében. A kőben szegény vidékeken az időtálló építőanyag különösen értékes volt, ezért az elpusztult templomoknak gyakran csak az alapozási árkait találjuk meg, építési törmelékkel betöltve. Az alaprajzi elrendezés ebből többnyire megrajzolható, és sokszor különleges és ritka tárgyak, például liturgikus eszközök is a napvilágra kerülnek.

Dabason az Árpád-kor közepére tehető érmék keltezték a templom legkorábbi építési fázisát, de a pénzek, ékszerek és egyéb leletek száma a Zsigmond-kortól növekedett meg, mikor a korai kőtemplomot átépítették és kibővítették. A dabasi középkori temető területén előbb 2018-ban, majd 2020-ban, több ütemben végeztünk feltárást. Ez a kutatás a Ferenczy Múzeumi Centrum közösségi régészeti programjának kiemelt eseménye. Kizárólag önkéntesekkel és egyetemi hallgatókkal végeztük. Rendkívül intenzív, többrétegű és hosszú időn keresztül használt temetkezőhely bontakozott ki. A templomra irányuló, 2012–13. évi ásatás eredményeit is figyelembe véve összesen mintegy négyszáz egyedet bontottunk ki.

Az altalajhoz közel, egy Árpád-kori temetkezés sírföldjében a legnagyobb valószínűséggel a sírhoz tartozóan angyalábrázolással ellátott bronzfüggő volt. A kisméretű, kerek csüngők Bizánctól Bulgárián át a Ruszig általánosan elterjedtek a 12–13. században, de egyelőre keveset ismerünk az Árpád-kori Magyarországról. A dabasi ábrázolás előképet kutatva egy különleges tárgycsoporthoz, az oroszországi kígyó amulettekhez juthatunk el. A 14. századi kerámiákkal keltezett 326. számú gödörből került elő másodlagos pozícióból egy színarany, latin feliratos Árpád-kori pántgyűrű. A betűkből több is elkopott, de értelmes szótöredékeket alkotnak. Az ANTI feloldás biztosra vehető, a DOLOR valószínű, utána még az UDE töredék olvasható ki. A kísérőleletek alapján a vázak számottevő része a késő középkori időszakhoz köthető. Főleg viselethez tartozó elemek voltak a sírokban, mint például ruhamaradványok, ékszerek, övek, párták, tehát textilek és fémből készített kiegészítőik.

A Kiskunlacháza–úrhegyi középkori templom feltárása szintén önkéntesekkel és régészhallgatókkal valósult meg. A félköríves szentélyzáródású, egyhajós templomot kváderkövekből építették. A templomhajó déli falában római kori figurális díszű faragványt bontottunk ki. Az Árpád-kor közepén, második felében megépített templomot az Anjou-korban alakították át, de nem bővítették, hanem négy sarkán pillérekkel támasztották meg, illetve mérműves ablakokat kapott, és a templomhajó belsejében is elkezdtek temetkezni. A sekrestye használatának utolsó fázisában csontházként szolgált. A középkori temetkezések az eredeti járószinteket teljesen elpusztították. A templom körüli temetőben mintegy 130 vázat bontottunk ki. Több olyan, kelet felé tájolt, feltehetően keresztény rítus szerint eltemetett váz is előkerült, amelyet a templom építésével bolygattak meg, vágtak félbe. Ez arra utal, hogy az Úrhegy dombját már az egyhajós, íves szentélyzáródású templom építése előtt is temetőként használták.

Írta: Rácz Tibor Ákos