Yorgos: Hommage – message à Kurtág György

Yorgos, mondhatnánk kissé patetikusan, lényegében a beavatott odüsszeuszi ember, aki a technikai csábítás szirénjei közt hajózott ki a kreativitás tengerére. A zene/képi lejegyzés konvenciói régóta lehetővé teszik a tér-zene-(meg)tapasztalás kvázi poétikai lehetőségeinek kiaknázását: ez hagyományosan is megtörténhet, mégpedig a notáción, a konvencionális jelrendszeren belül. A kvázi notáció(szerű)megközelítést és a zenei grafikát építi be Yorgos az alkotásaiba, mert nem hagyhatjuk figyelmen kívül a zene keletkezését és fejlődését, az emberi beszéd, festői gesztus és írás kialakulását, mint az emberi gondolatok közvetítésére, maradandó megőrzésére irányuló törekvést. A kép lehet grafikaként, vizuális kompozícióként értelmezett partitúra, illetve a zenei megvalósulás folyamatában kialakított tárgy. A zene képpé válásával ellentétes irányú folyamat a kép vagy tárgy zenévé válása. A kotta, illetve a zenei notációra használt papír mintázatainak egybejátszásán is alapulhatna, de olyan kompozíció is születhet, mely közvetlenül a notációs papír hibáira épül. Azaz egyfajta polifónia, sokhangúság szerkesztésmódja jelenik meg Yorgosnál, amelyben elsődleges
fontosságot kap az egyes „szólamok” önállósága, amely elsősorban abban mutatkozik meg, hogy – a homofóniával ellentétben – nincs kíséret viszony a „szólamok” között, hanem a „szólamok” közel egyenlő arányban részesednek a vezető és az alárendelt szerepből, miközben megtartják függetlenségüket. Ritmikus rétegződés jön létre, ahol a két vagy több „szólam” ritmikus aktivitása különböző, de egymással szorosan összefüggő szinten mozognak. Yorgos polifóniájában minden „szólam” egy-egy önállóan is értelmezhető egység, s ezen egységek együttes hangzásában a harmóniák nem mint vezérlő elv, hanem mint következmény jelennek meg.