Hat ország diákjainak nature art munkáiból, fotóiból és festményeiből nyílt tárlat a Ferenczy Múzeum múzeumpedagógiai műhelyében. Az alkotások témája a víz, a folyó és a tenger.
Az Erasmus+ KA220-as nemzetközi együttműködési projekt keretében létrejött tárlat május 13-án nyílt meg a Ferenczy Múzeumban. A Váczi Szakképzési Centrum Petzelt József Technikum és Szakképző Iskolája nyerte idén a Tempus Közalapítványtól a hat ország együttműködésében létrejött projekt rendezési jogát. A litván, norvég, lengyel, portugál, svéd és magyar diákok A tudományterek európai kontextusban című projekt keretében a művészetek, történelem/történetiség, kommunikáció-nyelvek, természettudományok és az irodalom területén jártak körbe egy-egy szűkebb témát, projektmódszerrel dolgoztak mind a projekttalálkozót megelőző időszakban ki-ki a saját országában, iskolájában, mind pedig az egyhetes találkozók alkalmával, a témafelelős országban.
Magyarországon, Szentendrén a víz, a folyó és a tenger került a középpontba, e témában készültek a művészeti alkotások.
Énekes Rita, a Petzelt iskola igazgatója a projektet összefoglalva úgy fogalmazott, a műveket azért nem díjazzák, mert nem feltétlenül a művészeti érték megszületése a cél, hanem inkább maga a munkafolyamat kerül középpontba. Mindenki nyertes, aki részt vett ebben a nemzetközi együttműködésben, mert a különböző európai országok kultúrájának megismerésén túl élő emberi kapcsolatok, barátságok alakulhattak ki.
A műhelymunkához és a kiállításhoz a Ferenczy Múzeumi Centrum biztosította a helyet. A programszervezők munkáját az FMC múzeumpedagógusai, György Gabriella és Sütő Tünde segítette: városi sétát szerveztek, ahol a szentendrei őstémákkal ismerkedtek a résztvevők, valamint a kiállítás installálásában is segítették Aladics Antal tanár úr munkáját. A tanulók angol nyelvű kurátori tárlatvezetéseken is részt vettek a Czóbel, a Kmetty és a Kovács Margit Múzeumban, valamint az FMC Múzeumpedagógia új kiadványát, egy angol nyelvű Czóbel-füzetet kaptak a projekt végén ajándékba.
A kiállítás ünnepélyes megnyitóján és egyben a projekthét zárásán részt vett dr. Vitályos Eszter országgyűlési képviselő, Fülöp Zsolt polgármester, a Váci Szakképzési Centrum főigazgatója, Papolczi Emőke, kancellárja, Dudás Gyula, gazdasági vezetője, Ámánn Edina, valamint Forgács István felzárkózás-politikai tanácsadó, Gyürk Dorottya, Szentendre korábbi alpolgármestere, Prosek Zoltán, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója és a külhoni iskolák vezetői, tanárai, diákjai.
A megnyitót követő állófogadáshoz a Petzelt iskola vendéglátós tanulói készítettek különleges vendégváró falatokat.
A tárlat május 29-ig, gyereknapig ingyenesen megtekinthető, csütörtök-vasárnap 10-18 óra között a Ferenczy Múzeum (Kossuth Lajos u. 5.) múzeumpedagógiai műhelyében.