2022. 04. 10. – 2022. 07. 17.
Helyszín:
Szentendrei Képtár
Kurátor:
Muladi Brigitta
Megnyitó:
2022. 04. 09., 18:00
brosúra
Vincze Ottó Munkácsy-díjas képzőművész Kisvárdán, 1964-ben született, Szentendrén él és dolgozik. A Képzőművészeti Főiskola esti tagozatán folytatott tanulmányokat, de Szentendrén Barcsay Jenő, Balogh László, Deim Pál, Szántó Piroska műterme jelentették számára az igazi akadémiát.
1987-ben tagja lett a Vajda Lajos Stúdiónak, melynek az ezredforduló után tíz évig elnöke is volt. Ebben az évben nyert felvételt a Fiatal Képzőművészek Stúdiójába (ma FKSE). 1988-ban a Szentendrei Grafikai Műhely tagjai közé választották. Tanulmányainak végeztével pályáját festőművészként kezdte. A Miskolci Grafikai Biennálén kétszer kapta meg a Magyar Grafikáért Alapítvány szakmai díját. 1989-ben felvételt nyert az akkori Képzőművészti Alap festő szakosztályába (ma Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete).
Tanulmányainak végeztével pályáját festőművészként kezdte. 1993–1996 között Derkovits ösztöndíjas volt, majd a 90-es évek második felében és az ezredforduló után többnyire Németországban, Svájcban nyert el ösztöndíjakat és állított ki.
Számos jelentős szakmai díjat és külföldi ösztöndíjat nyert el: 1996–1997: Künstlerdorf Schöppingen ösztöndíja, 1997: Art Cologne, a Kölni Művészeti Vásár támogatott kiállítója; Schloss Plüschow Mecklenburgische Künstlerhaus ösztöndíja, 1999: Schleswig-Holsteinische Künstlerhaus ösztöndíja, Künstlerhauser Worpswede DAAD ösztöndíj, 2003 Kunststiftung Stuttgart ösztöndíja, 2009: Cité Internationale des Arts ösztöndíja, Párizs, 2010: Victor Vasarely ösztöndíj, Párizs. 2017-ben River-pool elnevezésű projektje Szentendre után az 57. Velencei Képzőművészeti Biennále ideje alatt, a Giudecca sziget partjánál aratott nemzetközi sikert és nagy médiavisszhangot.
Vincze Ottó tevékenységének vezérműfaja ma a térinstalláció, de a grafika és a videó műfajában is dolgozik. Komplex esztétikai rendszerben gondolkodik, ami a mondriani, malevicsi humán alapú konstruktív-szürrealista festészethez és a városának „motívumközpontú” spirituális hagyományaihoz kapcsolódik.
Az IKON kiállításán is szerepet kap a 90-es években újra felfedezett anyai örökség, a szabás/varrás eszközei, az oktatókönyvek és a szabásminták izgalmas ábrái, a divatrajzok elegánsan egyszerű, abszurd, talányos helyzetbe hozott figurái. A szigorú esztétikai rendszerbe foglalt képi installációi és a térben megjelenő felnagyított varróeszközei eljátszanak a léptékekkel – a térbeliség kihívásaira válaszul. Így az environmentek és grafikák együtteseiben úgy jelenik meg a művész, mint egy különös gyűjtő, aki maga is örömét leli az enigmatikus ábrák, konstrukciók kigondolásában.