Februárban elindult a Válaszút helytörténeti kutatás a 11-es főút társadalmi hatásainak közös feldolgozására. A Ferenczy Múzeumi Centrum és a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár gyűjtési programjának keretében a 11-es út társadalmi hatásait szeretnénk a városi közösség bevonásával feltérképezni.
A 11-es úttal kapcsolatos személyes fotókat, tárgyakat, dokumentumokat és történeteket várunk, amelyeken keresztül megismerhetjük, milyen hatással volt az út építése és jelenléte a városlakók életére.
Az 1970-es és 1980-as évek fordulóján több ütemben épített 2×2 sávos 11-es főút kikerülhetetlen Szentendre mindennapi életében. Nap mint nap robogunk át rajta a munkába, iskolába, a piacra vagy a fővárosba. A római limes vonalát követő út mára gördülékenyen fűzi össze a Duna mentén húzódó településeket, átjárást biztosít a nagy folyó és a hegyek közötti varázslatos tájon. Ennek azonban ára van. A város eredeti szerkezetét átvágó nyomvonal kialakításához számos épületet, lakóházat kellett lebontani, a városkép visszafordíthatatlanul megváltozott, az új út a város életében, a lakók mindennapi tapasztalatában alapvető átalakulásokat indított el, amelyek az egyre növekvő forgalom hatásai mellett máig visszatérő konfliktusokat és vitákat generálnak.
A közösségi gyűjtőcsoport februártól Válaszút címen nyilvánosan elérhető a Facebook felületén, ahová bárki posztolhat, és ahol a gyűjtési program szervezői – a Ferenczy Múzeumi Centrum Muzeológiai és Irodalmi Osztályának munkatársai – folyamatosan publikálják a kutatás aktuális eredményeit, feldolgozott anyagait. Azoknak a városlakóknak, akik szívesen részt vennének a kutatásban, de nem szívesen osztanának meg a nyilvánossággal személyes információkat, a valaszut@muzeumicentrum.hu e-mail címen közvetlenül is kapcsolatba léphetnek a projekt vezetőivel.