Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje 2022
2022. szeptember 9-11.
A Ferenczy Múzeumi Centrum összművészeti fesztiválján szeptember második hétvégéjén kitárják kapuikat a szentendrei templomok a zenei, irodalmi, egyházművészeti, építészeti és képzőművészeti programok előtt. A festők és templomok városának felekezetei és kulturális intézményei tartalmas és felemelő eseményeket kínálnak a Nyitott Templomok Hétvégéjén.
A tavaly, hagyományteremtő céllal elindított összművészeti, szakrális fesztivál rendkívül jó fogadtatásra talált. A nagy sikerű rendezvénysorozat idén is változatos, igényes programokkal vár mindenkit. Egyházművészeti, vallástörténeti és építészeti előadások, irodalmi program Juhász Annával, KÉK-séták a templomok között, kreatív alkotás a templomkertben, az Év Műtárgya program a Szerb Egyházművészeti Múzeumban, kórus- és klezmermuzsika, a Vujicsics Együttes, a Szent Efrém Férfikar és a Mendelssohn Kamarazenekar koncertje – csak néhány, a színes események közül.
A programok szervezésébe a Ferenczy Múzeumi Centrum mellett a helyi vallási közösségek – katolikus, református, evangélikus, szerb ortodox, zsidó, baptista – és a város kulturális intézményei is bekapcsolódtak.
Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéje 2022
2022. szeptember 9-11.
HASZNOS INFORMÁCIÓK
Karitatív gyűjtés • esőhelyszínek • templomok nyitva tartása • forgalmi változás
Jótékonysági gyűjtés a templomok hétvégéjén
A hétvége minden programja, koncertje ingyenesen látogatható, ám amennyiben tehetik, és segíteni szeretnének, a program helyszíneken megtalálják a helyi Karitász gyűjtődobozait. A szentendrei Szent Erzsébet Katolikus Karitász hosszú ideje segíti a rászoruló családokat. A ruha- és használati tárgyak gyűjtése és szétosztása mellett évente szerveznek nyári tábort azoknak a gyermekeknek, akiknek másképp nem volna lehetőségük a gondtalan vakációra. A katolikus Karitász ökumenikus szemléletű, felekezettől függetlenül igyekszik mindenkinek segíteni. A fesztiválhoz kapcsolódó gyűjtés ado¬mányait gyermekek nyári táboroztatására és gyerekprogramok szervezésére fordítják.
Ha le¬hetőségük engedi, adományaikkal kérjük, segítsék ezt a célt.
Az adományokat a programhelyszíneken elhelyezett dobozokban gyűjtjük, de akinek kényelmesebb, az adományokat átutalással is eljuttathatják a Szentendrei Keresztelő Szent János Plébánia számlaszámára, amit a gyűjtődobozok mellett feltüntettünk.
K&H Bank Zrt.
Számlaszám: 10403112-3111182-00000000
Közlemény: Karitasz gyermekprogram
Nagyon köszönjük a gyerekek nevében!
Esőhelyszínek a Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjén
2022. SZEPTEMBER 9. PÉNTEK
16.00 Ferenczy Múzeumi Centrum – GYIK Műhely kreatív programja
Helyszín: Preobrazsenszka templom udvara, Bogdányi út 42.
Esőhelyszín: Ferenczy Múzeum, Kossuth Lajos u. 5.
17.00 Shabbat fogadás Radnóti Zoltánnal, a budapesti rabbiság vezetőjével
Helyszín: Szántó Emlék- és Zsidó Imaház udvara, Alkotmány u. 3.
Esőhelyszín: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, Pátriárka u. 7.
2022. SZEPTEMBER 10. SZOMBAT
16.00 MANK festőudvar a templomkertben
Helyszín: Preobrazsenszka templom kertje, Bogdányi út 42.
Esőhelyszín: Ferenczy Múzeum, Kossuth Lajos u. 5.
17.00 Az év műtárgya a Szerb Egyházi Múzeumban
Helyszín: Szerb Egyházi Múzeum udvara, Fő tér 6., bejárat a Görög utca felől
Esőhelyszín: Szerb Egyházi Múzeum, Fő tér 6., bejárat a Görög utca felől
2022. SZEPTEMBER 11. VASÁRNAP
19:00 Sabbathsong Klezmer Band koncert
Helyszín: Preobrazsenszka templom előtt, a Vujicsics téren
Esőhelyszín: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, Pátriárka u. 7.
20:00 Árnyékban éles fény vagy
Helyszín: Szántó Emlék- és Zsidó Imaház, Alkotmány u. 3.
Esőhelyszín: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, Pátriárka u. 7.
21:00 Vujicsics Együttes koncert
Helyszín: Preobrazsenszka templom előtt, a Vujicsics téren
Esőhelyszín: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, Pátriárka u. 7.
Rendkívüli nyitva tartás a szentendrei templomokban
A Szentendrei Nyitott Templomok Hétvégéjén más időszakban zárva tartó templomok is megnyitják kapuikat Szentendrén, és hosszabb nyitva tartással várják a hétvége látogatóit. Az Evangélikus templom, a Keresztelő Szent János plébániatemplom, a Pozsarevacska templom, a Preobrazsenszka templom, a Református templom, a Szántó Emlék- és Zsidó Imaház, a Belgrád Püspöki Székesegyház, a Szent Péter-Pál templom mindhárom napon 15:00 és 20:00 óra között lesz nyitva. A Református és a Szent Péter-Pál templom nyitva tartása a szombati napon eltérő lesz.
Forgalmi változás szeptember 11-én
Koncertjeink miatt 2022. szeptember 11-én vasárnap reggel 7 órától éjfélig a Bogdányi út, valamint a Szerb köz Halász utca és Dunaár utca közötti szakasza a gépjármű forgalomtól lezárásra kerül.
Köszönjük szíves türelmüket és megértésüket a forgalmi rend változása miatt.
A hétvége programjai:
https://femuz.hu/szentendrei-nyitott-templomok-hetvegeje/
Az esemény az NKA támogatásával valósul meg.