A művészi grafikák – a múzeumban kiállított eredeti képzőművészeti alkotásról készülő, limitált példányszámú lapok – egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Nem véletlen, hogy a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum két éve indította útjára a neves művészekkel együttműködésben megvalósuló grafikai mappasorozatát, melynek eredményeképpen különleges, mégis bárki számára elérhető műalkotások születnek a szentendrei hagyományokra építve. Muladi Brigitta művészettörténésszel, a Szentendrei Képtár IKON kiállítóhelyének művészeti vezetőjével beszélgettünk.

Hova pozícionálhatók a művészi nyomatok a műtárgypiacon?

Ezt a kérdést onnan érdemes megközelíteni, hogy a ’60-as években átalakult a műalkotások fogalma: akkoriban nagyon sok fénymásolat, postán küldhető papírmunka, úgynevezett mail art készült. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a ’80-as évektől kezdve hosszú ideig volt egy felfutása, divatja a művészi nyomatoknak. Itthon ennek hátterében részben egy kultúrpolitikai döntés állt, ami lehetővé tette szinte bárkinek a műalkotások vásárlását. Az ezredfordulóra ennek hagyománya teljesen elhalványult, és csak nagyon lassan, a 2000-es évek közepére-végére tértek vissza a nyomatok a köztudatba. Először a fametszetekhez használt dúcokból vált műalkotás, később pedig a lipcsei iskola nyomán váltak újra keresetté a grafikák. A folyamat alakulásához persze hozzátartozik a fotográfia, annak elterjedése és technikai fejlődése is. A fotó mint papírra (és egyéb innovatív anyagokra) nyomtatott mű kereskedelmének élénkülése is indukálta az igényt a hazavihető, kisebb méretű, képzőművészeti termékekre. A rajzok, grafikák keresettebbé válásához a nagy múzeumi grafikai tárlatok és tematikus vásárok (pl. Drawing Now, Párizs) is hozzájárultak, és így az olcsóbb műalkotástípusokkal a szitanyomat is felértékelődött.
Általánosságban elmondható, hogy a trendeket az is nagyban meghatározza, hogy a művészek éppen mit preferálnak, például előkerülnek-e a nyomattechnikák, és az azokat megújító eljárások. Manapság az érdeklődés középpontjában azok a technikák állnak, amelyek a két világháború között és a ’60-as, ’80-as években is népszerűek voltak a kedvezőbb áruk okán. A reneszánszát élő szitanyomat előállítása nagyon hasonlít a nyomdatechnikához, és nincs szükség hozzá olyan nehéz és valószínűleg drága szerkezetekre, mint amelyek a fémnyomatokhoz vagy a rézkarcokhoz kellenek. A modernizmus divatja a könnyen sokszorosítható, nonfiguratív műveknek kedvez, így ezek a művek tudnak leginkább szitanyomat formájában visszajutni a közönséghez.
Szentendre helyzete ebből a szempontból szerencsésnek mondható, hiszen régi hagyománya van a városban a Grafikai Műhelynek, amely a ’80-as évek óta kisebb-nagyobb megszakításokkal működött. A nagyobb galériák, művészeti műhelyek, iskolák gyakorlatával egyidőben – akik az elmúlt években előszeretettel készítettek grafikai mappákat, illetve külön értékesíthető egyedi lapokat – nálunk is megfogant az ötlet, hogy a grafikai műhelyünkben született alkotásokat múzeumi minősítéssel tegyük elérhetővé a nagyközönség számára. A szitanyomat majdnem egyedi műalkotás, hiszen a művész aktív részvételével jön létre: a művész és a műhelymester együtt ellenőrzik a színhelyességet, a formák arányait egymáshoz képest és a lapon belül is, tehát a művész jelenléte elengedhetetlen ehhez a grafikai laptípushoz. Az elkészült sorozatok egy-egy példányát a múzeum őrzi, a többi pedig sokszorosított nyomatként az otthonokba, a vásárlók személyes tereibe kerül. Ez az eljárás és technika úgy vélem, egyedülálló a múzeumi területen.

A könnyebb előállíthatóság, hozzáférhetőség mellett mennyire befolyásolja az ár a szitanyomatok kedveltségét?

Természetesen fontos szempont, hiszen mindenki szereti azt a műalkotástípust, ami kedvező árú, mégis kvalitásos. Azt is látni kell, hogy a papírmunka nem értékelődött még fel annyira, hogy például festmények milliós árával vetekedjen, de jellemző az a tendencia, hogy az elismert, magas aukciós árakat elért művészek papírmunkái már jelentős összegekért cserélnek gazdát.

Vajon szerepet játszik ebben a felértékelődésben az is, hogy a mai, egyre inkább digitalizált világban a szitanyomatok archív technológiája az analóg korszak kézművességét, művészeti hagyományait idézi fel?

Igen, ez is egy nagyon fontos momentum, pláne abban az időszakban, amikor már nemcsak kézzelfogható műtárgyakról, hanem NFT-ékről, kizárólag digitális formában jelen lévő objektumokról is beszélhetünk. Ezek az “anyagtalan”, digitális művek, illetve a vászonra, fára, papírra és még sokféle anyagra készülő, értékes műalkotások – így a szitanyomatok is – most egymás mellett élnek, és együtt alakítják azt, amit a művészetről gondolunk.

Milyen szempontok szerint terveztétek meg a Szentendrén készülő grafikai mappákat, illetve kik azok a neves művészek, akikkel együtt dolgoztatok a mappák megszületésén?

Az első gondolatunk az volt, hogy a Szentendrei Grafikai Műhely ’80-as évekbeli tagságát kérjük fel. Az első mappák valóban olyan alkotókkal készültek mint Balogh László, Haász István, Nádler István, akik hazai és nemzetközi viszonylatban is jól ismertek, és tekintélyes életművet mondhatnak magukénak. Természetesen a “szentendreiség”, a városhoz való kötődés a mappasorozat egyik fontos hozzáadott értéke. Balogh László a Szentendrén élő legidősebb képzőművész, a modernizmus egyik kiemelkedő képviselője. De már kevesen emlékeznek rá, hogy Haász István kilenc évig itt alkotott a Szentendrei Művésztelep tagjaként, illetve Nádler István is sokat dolgozott a Grafikai Műhelyben. Vincze Ottó a középnemzedék egyik kiemelkedő alkotója, aki Balogh Lászlóhoz hasonlóan itt él Szentendrén. Nemcsak a város mint művészeti csomópont vagy élettér vonatkozásában fedezhetünk fel érdekes kapcsolódásokat, természetszerű kötődéseket a mappasorozat alkotói között: mester és tanítványként egy időben Barcsay Jenő, Deim Pál és Balogh László, illetve később Vincze Ottó egy láncolatba kapcsolódásáról is beszélhetünk. Az ifjabb generáció egyik tehetséges tagjának, Fridvalszki Márknak olyan inspirációs forrásul szolgálnak például az itt élő, alkotó művészek, amelyből a saját művészeti programja táplálkozni tud: a modernizmus alkotóit kutatja, és képein azok formavilágát teremti újra friss látásmóddal, a mai kor vizualitásának megfelelően. Ő a nyári művésztelepen dolgozott a városban.

Az eddig készült mappákat egy-egy tárlathoz kötődve jelenttettétek meg, melyek az IKON kiállítóterében kerültek megrendezésre 2021-ben és 2022-ben. A grafikai lapokból álló mappa tervezésekor hogyan válogattok a kiállítás anyagai vagy a művészek alkotásai közül?

Mindegyik művésznél más szempont alapján született meg az a 10 grafikai lapot tartalmazó válogatás, amelyből mindössze 19 (jelenleg a takarékosság jegyében 10) példányos mappák és néhány egyéni grafikai lap készült. A művészek alkotómódszerébe nem szólunk bele, a választásaikat inkább véleményezzük, és csak akkor javaslunk módosítást, ha úgy érezzük, hogy az előzőekhez kevésbé illeszkedik az új sorozat.
Haász Istvánnál nem volt erre szükség, hiszen ő volt az első kiállító, aki a Karantén-sorozatot kifejezetten a múzeumnak alkotta meg. A kiállítás címe – melyhez kacsolódóan a mappa is megszületett – Nagyítás volt, ami a méretekkel való játékra utalt: a kisebb rajzok műalkotásokká, szitanyomatokká nagyítódtak, majd még nagyobbak lettek a falakon vászonra nyomtatva.
Nádler István ugyanígy a mi felkérésünkre, egy rendkívül organikus együttgondolkodásban, együttműködésben készítette el a Szabadon című kiállításhoz a Párhuzamosságok nevet viselő, komplex sorozatát, amely számára új távlatot nyitott nagyméretű olajképek formájában, az ecsetvonások, gesztusok áradásában felszabadult alkotási folyamat végeredményeképp.
Balogh László esetében az aktív alkotómunka időszaka már lezárult, így nem a legújabb sorozatát vettük alapul a nyomatok készítésekor, hanem a teljes életművéből válogattunk. Kiállítása Az érzések geometriája címen volt látható. Balogh László és Nádler István mappájához a pigmentnyomat jobban illeszkedett a művek technikájához, így ebben a két esetben nem a szitaeljárást választottuk.
Fridvalszki Márk döntően szintén a már elkészült munkáiból készített egy lapsorozatot a Szellemek találkozása című tárlatához kapcsolódva, de volt olyan munka is közte, amely csak szitanyomat formájában valósult meg. Voltaképpen ez a mappa is egy áttekintés lett Fridvalszki eddigi munkásságáról, arról, ahogy időközben a formavilága a művészetével együtt változott.
Vincze Ottó Kifutó modellek című kiállításához készült mappa egy teljesen átalakított sorozat lett, mert a grafikus megjelenésű festmények színe, struktúrája, textúrája nem tudott volna ugyanúgy visszaköszönni a lapokon, így mindegyiket valamelyest módosítani kellett ahhoz, hogy a művek komplexitása érvényesülni tudjon.

Milyen terveitek vannak a mappasorozattal a jövő évre?

Nagyívű terveink vannak, melyek közül időrendi sorrendben kiemelném Hajdú László, Bak Imre, Keserű Károly festőművész munkáiból születő szitanyomat mappákat és természetesen a kiállításaikat is. A tárlatok mellett egy Nagy Gergely újságíró, szerkesztő által moderált beszélgetéssorozatot tervezünk indítani, amely tematikailag a gyűjtéshez és a műalkotások növekvő értékképző erejéhez kapcsolódik majd. Összességében szeretnénk minél több emberhez eljuttatni a szentendrei művészetet, akár abban a formában is, hogy az itt készült nyomatok, mappák minél több otthon falait díszítsék.

Az IKON-kiállításokhoz készült mappák lapjai megtekinthetők a Ferenczy Múzeumi Centrum weboldalán.

A mappák laponként és egyben is megvásárolhatók, érdeklődni az IKON-kiállítások kurátoránál, Muladi Brigittánál lehet: brigitta.muladi@muzeumicentrum.hu