tárlatvezetés

Batykó Róbert tárlatvezetése

Kurátor:

Kopin Katalin

Az Orbital Strangers Project fő fotográfusi profilja, a portré- és filmfotózás, ezen a két területen nemzetközi referenciákkal rendelkeznek. A két művész a magyarországi Forbes magazin állandó fotósa és a lap teljes vizuális koncepciójáért is ők felelnek. Az alkalmazott fotográfiai munkáik mellett ez a harmadik alkalom, hogy önálló kiállításon mutatják meg autonóm, vizuális világukat: egy sajátos, szubjektív fotósorozatot, melyet összehangoltan, szimbiózisban hoztak létre.
Batykó Róbert 2005-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán. Művészete elismeréseként 2007-ben megkapta a Strabag-díj alkotói támogatását, 2008 és 2011 között a Derkovits Gyula Ösztöndíjat, 2010-ben jelölték az Aviva Művészeti Díjra, 2011-ben megnyerte a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat. Hosszabb ideig élt és dolgozott Hollandiában. 2007 óta művei megjelentek az acb Galéria mellett, minden nagyobb magyar intézményben a Ludwig Múzeumtól a Magyar Nemzeti Galérián át a debreceni MODEM-ig. Egyéni, retrospektív kiállítása a Paksi Képtárban 2021 novemberétől 2022 márciusáig volt látható, amelyet az eddigi életművet áttekintő terjedelmes katalógus is kísért.
Batykó Róbert elmúlt másfél évtizedben létrehozott művei bár több korszakra tagolhatók – hiszen számos egymástól eltérő szériára épülnek –, eddigi pályájának egészében mégis az a különleges, hogy az ívét páratlanul konzekvens módon feszítette ki. Batykó a tárgyportré műfaját fogalmazza újra és újra képeivel, amik a fotórealista és az absztrakt szemlélet rendkívül egyedi elegyét képzik. A figurativitás és az absztrakció hibriditása a digitális képek tematizálása révén erősödik fel leginkább Batykó festészetében, de a művész nem csak ezzel a két látszólag ellentétes stiláris fogalompárral operál. Legalább ilyen fontos művészetében a digitális alapokon nyugvó megtervezettség, és a precíz segédeszközökkel is megtámogatott kivitelezés összjátéka a véletlennel. A véletlen, a „hiba” jelenti az expresszív gesztus legkontrollálhatatlanabb, legelemibb formáját a művész számára, aki a festőiség ezen aspektusát egyre inkább aktivizálja az életművében, így sorozatai értelmezhetők akár úgy is, hogy azok egyre inkább a véletlen, az expresszív festői gesztusok kutatása-felé tartanak.

A kiállítás 2022. 04. 09. – 2022. 06. 05. között csütörtöktől vasárnapig 10 és 18 óra között látogatható.

Programjegy: 1000 Ft

A tárlatvezetésre a jegyek CSAK ELŐVÉTELBEN VÁSÁROLHATÓK!

ONLINE: jegymester.hu

SZEMÉLYESEN: csütörtöktől – vasárnapig 10:00–17:30-ig

Ferenczy Múzeumban (Kossuth L. u. 5.)
Kmetty Múzeumban (Fő tér 21.)
Kovács Margit Kerámiamúzeumban (Vastagh Gy. u. 1. – bejárat a Görög utca felől)
Czóbel Múzeumban (Templom tér 1. )

A múzeumi belépés kiállításainkra és programjainkra az egészségügyben dolgozóknak 2022. december 31-ig INGYENES!

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.

2022.05.06.
17:00 — 18:00 (1h)

Vajda Múzeum

iCal