
Két Paletta. Modok Mária és Czóbel Béla kiállítása
Üde színfoltok pattognak le Modok Mária és Czóbel Béla palettájáról, hogy csokiba mártózva fessék meg ezt az estét. Pelle Csilla (Édeni Édességek Boltja) és Muladi Brigitta (kurátor) kettősének különleges hangulatú vezetése, ahol szó esik művészetről, kakaókultúráról, mindeközben édeni csokikat kóstolunk és most először egy Czóbel Béla ihlette új ízvilágú bon-bont is bemutatunk.
Kurátor:
Muladi Brigitta
A Ferenczy Múzeumi Centrumban őrzött gazdag festői hagyatékból és a fennmaradt fotókból, dokumentumokból a két jelentős művész izgalmas művészeti párbeszédét és egymásba olvadó festői törekvéseit követjük végig a kiállításban. A Két Paletta című kiállítás alapvetően a gyűjteményünkben őrzött munkákból válogat, de néhány, közgyűjteményekből és magángyűjtők tulajdonából származó, korszakjelző, fontos alkotással és eddig még soha nem látott festményekkel, grafikákkal is kiegészül a bemutatott anyag.
Az életművek áttekintésének korszakolása támaszkodik a korábbiakban a kurátori feladatokat végző művészettörténészek periodizációira, Czóbel Béla esetében főként Kratochwill Mimi, Bodonyi Emőke, Barki Gergő kutatásaira, Modok Mária esetében pedig Schenk Lea és Tóth Antal írásaira, feljegyzéseire. A szövegekhez Philipp Clarisse, Dévényi Iván, Kassák Lajos, Passuth Krisztina elemzései, Gráber Margit, Szántó Piroska visszaemlékezései, Matisse, Picasso, Gertrude Stein írásai szolgáltatták a fő forrást.
A kiállítás egyik fő érdekessége az a Modoknak a múzeumra hagyott mappájában fellelt kétoldalas korai mű, aminek egyik oldalán egy enteriőr, a másik oldalán egy csendélet látható Czóbel Bélától. A datált, szignált mű 1917-es, ami igazi szenzáció, hiszen ebből a periódusból alig ismerünk művet. Az olajkép mellett Czóbeltől egy ritka, lírai pasztell női arckép szintén bemutatásra kerül.
Idén, Modok Mária halálának és Czóbel Béla Műcsarnokban rendezett kiállításának 50. évfordulóján a két művész festményei úgy kerülnek a falakra, hogy valóban párbeszédet folytathassanak, és a nézők meglepő új összefüggéseket tárhassanak fel bennük.
A kiállítás 2021. október 29. – 2022. október 30. között, csütörtöktől vasárnapig 10:00–18:00 óra között látogatható.
Az eseményre a belépő 2900 Ft/fő, mely tartalmazza a belépőjegyet a kiállításra.
Az esemény regisztrációhoz kötött: regisztracio@muzeumicentrum.hu
A múzeumi belépés kiállításainkra és programjainkra az egészségügyben dolgozóknak 2022. december 31-ig INGYENES!
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.