önismereti foglalkozás

Múzeumi mesék

Önismereti foglalkozás felnőtteknek Nagy Luca meseterapeutával a Két Paletta. Modok Mária & Czóbel Béla kiállításához kapcsolódóan.

Fény

Két művész az életben és a vásznakon is házasságra lépett a Czóbel Múzeumban, Modok Mária halálának és Czóbel Béla Műcsarnokban rendezett kiállításának 50. évfordulóján.

Két Paletta címmel mutatkozik meg a ragyogó Nap és az állandóan változó Hold.

Igazi csillagszabóvá kell válni ahhoz, hogy megfigyeljük az általuk ábrázolt, bennünk rejlő kislány és kisfiú termetét, a lemeztelenített nő mély érzéseit és az arcát határozottan vállaló férfi nagyságát.

Egy albán mese segítségével a felnőtté érés vágyának megnyilvánulása után kutatunk a festményekben, a közös élet építési stratégiáját, a stabilitás színfoltjait, a szétesés veszélyének ecsetvonásait térképezzük fel közösen a termeket bejárva úgy kívül, mint belső birodalmunkban.

Végy a fényemből, hogy megszépítsd vele termeted – mondja a mese, így nincs más dolgunk, mint eljönni, jelen lenni és befogadni a lélek – művészet – mese találkozási pontjából kirobbanó fényáradatot.

A létszám korlátozott (15 fő), a részvétel regisztrációhoz kötött: regisztracio@muzeumicentrum.hu
Kiállítási belépőjeggyel látogatható.
18 év felett.

A múzeum rendezvényei és kiállításai védőmaszk viselésével látogathatók.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.

2021.12.10.
17:00 — 18:30 (1h 30′)

Czóbel Múzeum

iCal