Piccselj és kérdezz!

MuhiDoktor rendel!

Muhi András

Az Eötvös Loránd Tudomány Egyetemen diplomázott 1980-ban, majd 1980-tól 1993-ig a Csepel Műveknél dolgozott jogtanácsosként, ahol 1993–2001-ig a Csepeli Kovácsológyár, majd Csepel Művek Közhasznú Vállalat igazgatójaként tevékenykedett. 2000-ben megalapította az Inforg Stúdiót, melynek vezetője és producere lett, és az Inforg Stúdió első rövidfilmjei, az Aranymadár és az uristen@menny.hu rögtön megosztott fődíjat nyertek a 31. Magyar Filmszemlén.

A következő 10 évben a Stúdió a kortárs magyar film meghatározó csoportosulásává vált, hiszen az alapítást követő évtizedben 25 játékfilmet, 100 rövidfilmet, 80 dokumentumfilmet és 15 animációs filmet forgatott, illetve vett részt a filmek elkészítésében, mint kooproducer. Ezek közül számos film gyakori résztvevője és nyertese volt rangos nemzetközi filmfesztiváloknak (Cannes, Berlin, Varsó, Rotterdam, Karlovy Vary, Locarno, Shanghai, Amsterdam, Toronto, Chicago, Hong Kong… stb.) Például Fliegauf Bence Csak a szél című filmje 2012-ben Ezüst Medve díjat nyert a Berlinale Nemzetközi Filmfesztiválon; a Before Dawn-t (Kenyeres Bálint rendezésében) az Európai Film Akadémia legjobb rövidfilmjének járó díjával tűntette ki. Enyedi Ildikó filmje, A testről és lélekről 2017-ben Arany Medve díjat nyert Berlinben, és 2018-ban az idegen nyelvű Oscar ötös mezőnyében szerepelt. Muhi András 2014-től a FocusFox producereként is tevékenykedik, ahol az újabb kis-, és dokumentumfilmek mellett eddig hét játékfilm vezető producere volt.

A program belépőjeggyel látogatható.

Regisztráció: regisztracio@muzeumicentrum.hu

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.

2021.11.27.
15:00 — 16:00 (1h)

MűvészetMalom

iCal