megnyitó

Barcsay-díjasok, 2019 | 2020

Kurátor:

Iberhalt Zsuzsa

35 év alatti, pályakezdő művészeknek évente odaítélt Barcsay-díjat a jogörökös Kónya házaspár által alapított Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány osztja ki.
Az alapítvány pályázatára jelentkező fiatal művészek munkáinak elbírálásában a kuratórium tagjai: Aknay János Kossuth-díjas festőművész, Bereznai Péter és Baksai József Munkácsy-díjas festőművészek, Kónya Ferenc alapító, kuratóriumi tag és Feledy Balázs művészeti író, a kuratórium elnöke vett részt.
A díjazás fő szempontja, hogy azon feltörekvő, fiatal festők szakmai útját segítse, akik az alkotás iránti alázatukkal és tehetségükkel kitűnnek kortársaik közül.
A Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány és a Ferenczy Múzeumi Centrum együttműködésében létrejövő tárlaton a 2019-es és 2020-as év díjazottjainak munkáiból nyílik a két hetes kiállítás a Vajda Múzeumban.

2019-ben Szilágyi Péter és Végvári Gergely, a 2020-as évben pedig Cservenka Edit, Fekete Szilvia és Kármán Dániel nyerte el a Barcsay Jenő szellemi örökségéhez kötődő szakmai kitüntetést.

A tárlat a pályázatra beadott nyertes portfóliókból nyújt reprezentatív válogatást.

A vendégeket üdvözli:
Prosek Zoltán múzeumigazgató

A kiállítást megnyitja:
Feledy Balázs művészeti író, a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke

A kiállítás megnyitóján a Barcsay-díjak ünnepélyes átadására is sor kerül.
A díjazottakat köszönti és a díjakat átadja:
Kónya Márta és Kónya Ferenc, Barcsay jogörökösök

A kiállítás 2021. 06. 18. – 2021. 07. 03. között, szerdától szombatig, 14 és 17 óra között tekinthető meg.

A rendezvény védettségi igazolvány felmutatásával és előzetes regisztrációval (regisztracio@muzeumicentrum.hu) látogatható.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.

2021.06.17.
18:30 — 20:00 (1h 30′)

Vajda Múzeum

iCal