irodalmi beszélgetéssorozat

Megannyi Mészöly

Vendég:

Gerőcs Péter

Beszélgetéssorozat megannyi nézőpontból MÉSZÖLY MIKLÓS születésének centenáriuma tiszteletére. Alkalomról alkalomra hívott vendégeink – így vagy úgy – Mészöly értők. Mészöly olvasók. Mészöly rajongók. Mészöly kutatók.

Ezúttal GERŐCS PÉTER íróval, a Privát Mészöly című dokumentumfilm rendezőjével beszélgetünk:

„Mészöly Miklós nekem tulajdonképpen a választott nagyapám. Már az egyetemi éveim alatt fáradhatatlanul kutattam, mert az életművet és az azt létrehozó gondolkodásmód megszállottságát rokonnak éreztem.

Mészöly lépten-nyomon belebotlik a valóság színrevihetetlenségébe. Annak a módozatát pedig, ahogy ezt beledolgozza a szövegeibe, annyira a sajátomnak éreztem, hogy ki akartam lesni a titkát. Ennyiben tehát, őt vizsgálva, magamat akartam jobban megérteni. Mészöly elbeszélője egy tanú. Nyomoz. Keres. Szétbont. Felmutat. Összerak. A nyelvet ugyanúgy, mint a kutatás tárgyát. És ahogy annak lennie kell: a kettő nála épp ugyanaz.

Annyira érdekelt az írói technikája, hogy az én kutatásom tárgyává egy idő után az ő írásmódja vált.”

A múzeumi belépés kiállításainkra és programjainkra az egészségügyben dolgozóknak 2021. december 31-ig INGYENES!

A program az NKA támogatásával valósult meg.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.

2021.07.17.
17:00 — 18:00 (1h)

Ferenczy Múzeum

iCal