
Keresztrím
Résztvevők:
Kőrizs Imre
Lukács Flóra
A Ferenczy Múzeumi Centrum irodalmi beszélgetéssorozatának alapötlete szerint Szilágyi Zsófia Júlia irodalomtörténész párban meghívott vendégei közül hol a fiatal, most induló, hol a már jelentős életművet felmutatott, elismert író, költő választja meg saját értékei, szakmai kíváncsisága szerint beszélgetőpartnerét
Lukács Flóra elsőkötetes költő Kőrizs Imrét választotta.
Kőrizs Imre mentorként, szerkesztőként a még gimnazista Lukács Flóra verseit kézhez kapva megütődött a kész versek, a költői megmutatkozás erején: „első versei is nagyon kiforrottak voltak, és már azokban is megjelent jellemző témái közül kettő, a deviancia és a periféria, de ezek sosem, azóta sem oldódtak bele holmi lapos moralizálásba a szociologizáló beletörődés nemes lelkű együttsóhajtásába, hanem érzékileg megtapasztalt és művészileg közvetített intenzív létélménynek lettek a médiumai”.
Ha nem is egy sanghaji hotel teraszán, de a KERESZTRÍM beszélgetésen lesznek a vendégeink!
Lukács Flóra
Budapesten született 1994-ben. Miskolcon nőtt fel, jelenleg Budapesten él. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem szabad bölcsészet szakán és az ELTE BTK irodalom- és kultúratudomány mesterszakon végzett. Első kötete Egy sanghaji hotel teraszán.
Kőrizs Imre
1970-ben született Budapesten. Költő, irodalmár, kritikus és műfordító. A Műút folyóirat szépirodalmi rovatának szerkesztője, a Miskolci Egyetem, Magyar Nyelv és Irodalomtudományi Intézetének docense. Legutóbbi verseskötete A másik pikk bubi címen jelent meg, legutóbbi fordítása pedig Billy Collins Az a baj a költészettel című könyve.
Az esemény ingyenesen látogatható.
A program az NKA támogatásával valósul meg.
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.