előadás

Jazz Estek Szentendre

Házigazda:

Zipernovszky Kornél

A Szentendre Jazz Estek új kezdeményezés, de támaszkodik a város eddigi fesztváljainak hagyományára is. A tavaszi hónapokban háromszor nyitjuk meg a Ferenczy Múzeum Nyolcak termét szalonként, hogy a művészetekről beszélgessünk vendégeinkkel. Egyúttal előre is tekintünk az idén a pünkösdi hétvégére eső jazzfesztiválra. Olyan vendégeket hívtunk, akik szívesen hallgatják a jazzt, de más területen alkottak kiemelkedőt, miközben módszeres kultúrafogyasztók, akár gyűjtők is, és persze szeretik és rendszeresen hallgatják ezt a fajta zenét. Az estek házigazdája a Szentendre Jazz Estek művészeti vezetője, Zipernovszky Kornél PhD, jazzkritikus, szerkesztő.

Vendég:

Fülöp Péter,

a Mahler-diszkográfia és a www.mikrokosmos.com szerkesztője

A szélesebb nyilvánosság akkor találkozhatott Fülöp Péter nevével először, amikor 2013-ban a Mahler hangarchívumot a BMC Zenei Könyvtár és Információs Központnak adta letétbe, benne egyebek között 4300 lemezzel. 1970 óta gyűjti a Mahler-lemezeket, azóta már az ő rendszeresen frissített, digitálisan is elérhető Mahler Diszkográfiája számít a világon a legalaposabb referenciának. Péter eredetileg mérnöki diplomát szerzett a Műszaki Egyetemen, a Medicorban részlegvezetőként a komputeres tomográf fejlesztésén dolgozott, ám amikor az elkészült korszerű prototípus alapján sem kezdték el a gyártást, pályát módosított. A legendás Concerto lemezbolt és a mikrokosmos.com klasszikus lemezküldő cég – immáron Kanadába költözve – ennek a pályának legfontosabb állomásai. Meg fogjuk kérdezni tőle, hogy gyűjt-e jazzlemezeket is, lehet-e a licitálni a ritkaságokra nála, hogy Torontóban vagy Pesten érdekesebb élni, mi az a Labelography, ki vezényli legjobban Mahlert, és hogy ki a kedvenc festője.

Június 3–5.
Jazz Estek Szentendre a Barcsay udvarban nemzetközi és hazai sztárfellépőkkel!
Liane Carroll • Coltrane Legacy • Lachegyi Máté Ensemble Borealis • Négy hang – négy évszak • Gitármágia • Borbély Mihály Polygon

A múzeumi belépés kiállításainkra és programjainkra az egészségügyben dolgozóknak 2022. december 31-ig INGYENES!

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.

2022.05.28.
17:00 — 18:00 (1h)

Ferenczy Múzeum

iCal