tárlatvezetés

Tarsolylemezek – A honfoglaló elit kincsei

Kurátor:

FMC – Giedl Dániel és Dr. Rajna András
MNM – Dr. Virágos Gábor és Dr. Révész László

Füredi Ágnes régész (MNM NRI) tárlatvezetése a Tarsolylemezek- A honfoglaló elit kincsei c. kiállításon.

A Kárpát-medence 10. századi, honfoglalás kori hagyatékának különösen emblematikus leletei a veretekkel vagy lemezzel díszített tarsolyok. Az övön viselt bőrtarsoly főként a férfi temetkezések melléklete, melyben a mindennapi élet során használt apró tárgyakat, elsősorban a tűzgyújtáshoz használt eszközöket tárolták. A tarsolyok teljes fedőlapját beborító lemezek viseletének szokása már az új hazába költözött magyarok szállásterületén alakult ki, a kalandozó hadjáratok biztosította nemesfémbőségnek köszönhetően. Az utóbbi évek régészeti kutatásai eredményeként ugyanakkor a Kárpátoktól keletre, Kelet-Európa kora középkori régészeti hagyatékában is egyre nagyobb számban kerül elő ez a tárgytípus. A kutatás a tarsolyos sírok előkerülését sokáig többnyire a Dunától keletre, főként a Tisza-vidékre helyezte. Az elmúlt évtizedek progresszív beruházási hullámainak hatására számos feltárást végeztek a régészek a kutatás számára eddig ismeretlen területeken is. Így a Ferenczy Múzeumi Centrum is több új, honfoglalás kori temetőből előkerült leletanyaggal gazdagodott.
A kiállítás szenzációja, hogy nemcsak a nagyközönség, de a szakma is most láthatja először együtt az összes magyarországi intézményben őrzött tarsolyt, kiegészülve a pátyi honfoglaláskori temetőben nemrég feltárt két példánnyal. A Magyar Nemzeti Múzeummal közösen megrendezett kiállítás a tarsolyok mellett a pátyi temetők gazdag anyagából is számos leletet bemutat. A temető és a tarsolyos sírok leleteit először Szentendrén, a felújított MűvészetMalomban láthatja a közönség.
A kiállításhoz angol és magyar nyelvű katalógus kapcsolódik, valamint a kiállítás-megnyitóval egy időben háromnapos nemzetközi régészeti konferencia kezdődik Árpád népe címmel, melyen a honfoglalás korának új kutatási eredményeit foglalják össze a szakemberek, a nyelvészettől a régészeti leleteken át a történeti vonatkozásokig.

A tárlatvezetés belépőjeggyel látogatható, amit online is megvásárolhatnak.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.

2023.09.17.
17:00 — 18:00 (1h)

MűvészetMalom

iCal