tárlatvezetés

Csanádi-Bognár Szilvia esztéta záró tárlatvezetése

Kurátor:

Kopin Katalin

A vezetést követően vetítésre kerül Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre c. film.

Emléktöredékek, érzetek, sejtések, megélt és képzelt érzelmek, hangulatok véletlenszerű találkozása, pillanatnyi együttállása, időben és térben való alkalmi összhangzata jellemzi a kiállítást. Egy filmszerű történetben járunk, melyben az események alakulását a saját projekcióink, emlékbetöréseink, asszociációink formálják és alakítják. Az alkotó egy érzéki teret hoz létre, mely keretet és felületet ad az emóciók, emlékek előhívásához, kivetüléséhez. Az egységes hangulatú installációs teret három képcsoport alkotja: a falra kasírozott nagyméretű plakátok, a középformátumú monokróm printek, és a kisméretű színes képi „felvillanások”.
Bár az Egybeesés egy fotó alapú kiállítás, mégsem az egyes fotográfiákon van a hangsúly, hanem installációs jellegéből adódóan a „teljesség” elérése a szándék, egyféle „totális” élmény, amit a képcsoportok összhatása és az elrendezés dramaturgiája teremt meg.
Csontó Lajos a Magyar Képzőművészeti Főiskolán diplomázott 1990-ben. 1992-95-ig Derkovits ösztöndíjas, 2007-ben Munkácsy-díjat és az NKA kiemelt alkotói támogatását kapja, valamint Kutyaév című kötetéért 2022-ben elnyeri a legjobb magyarországi fotókönyvnek járó Rosti Pál díjat. A Római Magyar Akadémia és a párizsi Cité Internationale Des Arts ösztöndíjasa, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Média és Design Tanszékének habilitált egyetemi docense. A Vajda Lajos Stúdió tagja.

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre
Magyar romantikus dráma, 95 perc, 2020

Filmrendező: Horvát Lili

„A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmben valóság és képzelet csúszik össze egy szerelmes nő fejében. Márta, a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfival. Ám Márta hiába vár a Szabadság-híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor rátalál, élete szerelme azt állítja: sohasem látta őt azelőtt.”

A kiállítás 2022. 10. 08. – 2022. 10. 30. között csütörtöktől vasárnapig 10 és 18 óra között látogatható.

Az eseményre a belépés ingyenes.

A múzeumi belépés kiállításainkra és programjainkra az egészségügyben dolgozóknak 2022. december 31-ig INGYENES!

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.

2022.10.30.
16:00 — 17:00 (1h)

Vajda Múzeum

iCal