Fotográfia
Kurátor:
Kopin Katalin
Két fiatalember, az egyik fényképész, a másik retusőr, vándorfotósként a vidéket járja. Céljuk, hogy mesterségüket őszinte hivatásnak tekintve, a felismerhetetlenségig agyonretusált képek helyett az ember igazi arcát, beszédes mozdulatait, árulkodó tekintetét örökítsék meg, tehát szembesítsenek a valósággal. Útjukon különféle emberekkel kerülnek kapcsolatba, akik inkább a valóság hazug képmását, “szebb” önmagukat akarták látni. Eközben különös emberi sorsok is feltárulkoztak, indulatok uralta mélységekkel, tragédiákkal. Ezek közül legmegrázóbb a Nyerges házaspár története.
A PhotoLab terébe tervezett kiállítás Regős Benedek korábbi, valamint csak erre a kiállításra készülő újabb munkáit mutatja be. Regős több projektjében is a fotográfia, mint reprodukciós eszköz kérdéskörével foglalkozik. A Szentendrén megvalósuló tárlaton a helyi művészeti örökség és a Ferenczy Múzeum gazdag gyűjteményének kontextusába ágyazva a 2018-as önálló kiállítás a White Balance tematikáját folytatja és terjeszti ki. További aspektusokból vizsgálja az egyedi műtárgy és annak fotografikus úton sokszorosítható és terjeszthető másolatának problematikáját. Rávilágítva a fotografikus visszaadás ellentmondásaira, a technikai képtől elvárt “személytelen” pontosság és a mögötte rejtőzködő, de annál fontosabb alkotói folyamatok szerepére. Munkáiban foglalkozik a fotográfia művészettörténeti ismereteinkben betöltött szerepével, a reprodukciós folyamat különböző szakaszaival, valamint a “kész” reprodukció fizikai megjelenéseivel.
A kiállítás 2023. április 8. – június 4. között, csütörtöktől vasárnapig 10-18 óra között látogatható.
Programjegy: 1000 Ft
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.