konferencia

Castrum Szimpózium

Régóta megoldandó feladat a Castrum: Szentendre belső városrészének vonzóvá tétele a fenntartható urbanizáción keresztül, miközben örökségünk, az itt található régészeti hely megóvása egyik legfontosabb kihívása a városnak. Megválaszolása tehát elválaszthatatlanul összefonódik építészeti és városi örökségünk megőrzésével. Műemlékünk, építészeti örökségünk, a város arculatát meghatározó jellegzetes építészeti együttes integrált védelme nemcsak nehéz és összetett feladat, hanem a helyi fejlődés lehetséges motorja is. Az, hogy be tudja-e tölteni a húzóerő szerepét, alapvetően azon múlik, sikerül-e a műemlékvédelem, településfejlesztés továbbá az értékvédelem szempontjait összehangolni, és esetleg részben a közösség építő tevékenységének szolgálatába állítani. Ezért döntő jelentőségű városunk sorsának alakulása szempontjából a műemlék
és a régészeti, építészeti örökség védelme, valamint a szabályozáson és a közszféra építési beavatkozásán alapuló – operatív – városrendezés, városfejlesztés.
Hatékony és rendeltetésszerű használata nagymértékben elősegíthetné, hogy régészeti, építészeti örökségünk olyan városi szövetbe integrálódjon, amely a dinamikusan fejlődő városi élet anyagi hordozója, és ezáltal városunk fenntartható fejlődésének biztosítéka.
A konferencia előadói a téma elismert képviselői. Az előadások különösen hasznosak lehetnek az önkormányzati döntéshozóknak, örökségvédelemmel,
műemlékvédelemmel, valamint településfejlesztési tervezéssel és megvalósítással foglalkozó szakemberek számára.

Prosek Zoltán,

Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója

Fülöp Zsolt, Szentendre város polgármestere

Dr. Vitályos Eszter, Kulturális és Innovációs Minisztérium
parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes,
országgyűlési képviselő

Dr. Veöreös András egyetemi docens
Széchenyi István Egyetem, Győr,
Építészettörténeti és Városépítési Tanszék
az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság titkára

Helyszín: Szentendre, Városháza díszterme, Városház tér 1-3.

Az eseményhez készült brosúrát ide kattintva érhetik el.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Az FMC eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.

2022.10.25.
09:00 — 16:30 (7h 30′)

Szentendre, Városháza díszterme

iCal