A közösségi régészet ügye iránt elkötelezett kutatók 2019 novemberében kezdeményezték az első magyarországi Közösségi Régészeti Konferencia megszervezését. A konferencia lebonyolítását a Ferenczy Múzeumi Centrum, a Közösségi Régészeti Egyesület, a Magyar Régész Szövetség, valamint a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat vállalta magára, a rendezvénynek a Szentendrei Önkormányzat ad otthont. A korábban meghirdetett és a vírushelyzet miatt elhalasztott konferencia új időpontja: 2021. november 11–13. Helyszíne a szentendrei Városháza Díszterme: 2000 Szentendre, Városház tér 3.

Alapvető célunk, hogy fórumot biztosítsunk a közösségi régészet módszertani problémáinak kidolgozására, az önkéntesekkel közösen végzett kutatások bemutatására, szakmai értékelésére, az érdeklődő civilekkel való párbeszédre, a nemzetközi gyakorlat ismertetésére, illetve a civil és régész szféra közti együttműködések előmozdítására. Fentiek értelmében a rendezvényt több önálló szekcióra tagoljuk.
Az előadóktól egyrészt módszertani jellegű előadásokat várunk, másrészt az önkéntesekkel végzett terepi kutatásokat bemutató és értékelő előadásokat. Külön szekcióban szeretnénk lehetőséget biztosítani független kutatók, múzeumbarát civilek számára, hogy szakmai fórum előtt mutassák be motivációjukat, kutatási eredményeiket, hozzájárulásukat a kulturális örökség megmentéséhez. A programsorozat kerekasztal beszélgetéssel zárul, amelyen civilek és szakmabeliek részvételére egyaránt számítunk.
A rendezvényen 20 perces előadások, illetve poszterek bemutatására nyílik lehetőség. Az előadni szándékozó civileknek egy régész ajánlását is csatolniuk kell.

Jelentkezni a kitöltött adatlappal szeptember 18-ig lehet az alábbi e-mail címen:
kozossegi.regeszet@gmail.com

* * *

Kérjük azokat a kollégákat, akik a korábban meghirdetett, elmaradt eseményre jelentkeztek, ismételten küldjék el a frissített jelentkezési lapjukat.

* * *

A konferencián való részvétel az érvényes járványügyi szabályok betartásával lehetséges.