2021. 03. 20 – 06. 27.

Helyszín:

Ferenczy Múzeum

Kurátor:

Rácz Tibor Ákos

Megnyitó:

2021. február 28., 18 óra

Az új kulturális trendek, a civil tudomány térhódítása nem hagyta érintetlenül a régészetet sem. Az elmúlt években bukkant fel a közösségi régészet fogalma, mely a társadalom szélesebb rétegeivel közösen végzett régészeti kutatómunkát fedi. A szűk szakmán kívüli érdeklődőkkel szövődő összetett kapcsolatrendszerrel a mindennapi gyakorlatban valóban egyre sűrűbben találkozunk, és az együttműködés eredményei apránként beépülnek a régészeti kutatásba. Ezek a projektek jellemzően szükséghelyzetből, vagy lokális kezdeményezésből indulnak ki. A kutatás célját közösen határozzuk meg, a szakmai irányítás a régész kezében van, de az erőforrásokat, önkéntes munkát elsősorban a civilek biztosítják.

A civil szféra nyitott arra, hogy testközelből megismerje a régészeti örökséget, a régészetbe ezáltal új impulzusok és szereplők kerülnek, ami merőben új kutatási szempontokhoz és eredményekhez vezet. A civilekkel közösen végzett kutatómunka és a fémkeresőzés elterjedése az utóbbi időben, különösen az utóbbi öt évben és ennek következményeként a kutatás látókörébe kerülő emlékanyag ugyanolyan információrobbanást jelentett a régészetben, mint korábban a nagy felületű megelőző feltárások adatai. Kiemelkedő jelentőségű régészeti emlékek százai kerülnek be évente intézményünkbe, amelyek sok tekintetben újraírják az elmúlt korok anyagi kultúrájáról vallott elképzeléseinket.

Külön terem foglalkozik a kincs fogalmának régészeti értelmezésével. Itt a legértékesebb tárgyainkat és leletegyütteseinket mutatjuk be, például a Bugyi-felsőványi honfoglalás kori előkelő gazdag sírmellékleteit és méltóságjelyvényeit, a jászkarajenői tatárjárás kori kincsleletet, vagy az aranyozott bronz turai maszkos fibulát. Intézményünk önkéntesei országszerte vettek részt közösségi régészeti projektekben, például a muhi csatatér kutatásában, vagy a csákberényi avar kori temető kutatásában, melyet évtizedekkel ezelőtt még László Gyula kezdett el. Az országos együttműködés eredményeit a második teremben mutatjuk be. A vegyes megítélésű fémkeresőzés jelentőségével, a vonatkozó jogszabály értelmezésével és az illegális műkincskereskedelemmel külön szekcióban foglalkozunk. Sikeresen tudtuk igénybe venni a jól képzett önkéntes munkaerő segítségét olyan esetekben, mikor a múzeumnak a nagy felületű megelőző feltárásokkal párhuzamosan leletmentést kellett végezni váratlanul előkerülő lelőhelyeken, például Tápiószentmártonban. Megelőző feltárásokon, például az albertirsai avar kori temetőben, vagy a dabasi középkori alápincézett házban nagy számban voltak jelen civilek. Mindezek a projektek gazdag emlékanyaggal szolgáltak, melyeket további termekben helyezünk el. Egy évtizede zajlik programszerűen a különösen veszélyeztetett honfoglalás kori temetők leletmentése, amelynek során nyolc helyszínen tudtunk kutatást végezni. Ezeknek a leleteknek egy része még szintén ismeretlen a kutatás és a nagyközönség számára. További látványos eredményekkel szolgáló tervszerű kutatási projektünk volt a tatárjárás kori érem és kincsleletek azonosítása például a váci Szarvas-hegyen, vagy a gazdag dabasi templom körüli temető feltárása. Végül ismét külön teremben helyezzük el a több ezres darabszámú érmet magába foglaló késő középkori – kora újkori érdi kincsleletet.

A régészeti leleteknek a fenti szempontrendszer szerinti csoportosítása szakít a lineáris, kronológiai alapú rendezési elvvel, de ezáltal tágabb kontextusban tudjuk elhelyezni a tárgyakat és olyan témákat tárgyalhatunk, melyek eddig nem, vagy alig jelentek meg régészeti kiállításokon.

Az örökségvédelmi intézmények közül a területi gyűjtőkörrel rendelkező múzeumok a legalkalmasabbak arra, hogy a nagyközönség egyrészt megfogalmazza kulturális igényeit, másrészt megismerje a tudományos kutatás szempontjait, új eredményeit. A közösségi régészeti program jóval több minőségi leletet szolgáltatott be a múzeumba, mint az elmúlt évek nagy felületű, megelőző feltárásai. Míg a nyomvonalas létesítmények kötelezően elvégzendő feladatot jelentenek a múzeum számára, a közösségi régészeti program a nagyközönség direkt igényeit szolgálja, tényleges válasz a civil társadalom megkeresésére. A múzeumunk felvállalta a társadalom által ráruházott plusz feladatok elvégzését és nem csak az állam által kötelezően kirótt szolgáltatásokat látja el. A kiállítandó tárgyak az állampolgárok segítségével kerültek be intézményünkbe és megfogalmazásuk szerint akkor érik el személyes céljaikat, ha a leletek, a megtalálók nevének feltüntetésével megjelennek egy kiállításban, így mindenki számára elérhetőek, megcsodálhatóak lesznek. Ez az, amiért annak idején megkaptuk a bizalmat, és a leletek nem a fiókok mélyén hevernek, vagy magángyűjteményekben enyésznek el. A kiállítással igazolni tudjuk, hogy több éves önkéntes munkájuknak van értelme, a műtárgyak és az általuk hordozott információk ténylegesen közkinccsé válnak. A kiállítással országos léptékben is fel tudnánk hívni a figyelmet a hasonló programok jelentőségére és eredményességére.