Kádár Erzsébet
2020. 09. 26. – 12. 13.
Helyszín:
Czóbel Múzeum
Kurátor:
Szilágyi Judit (PIM), Lukács Ágota (PIM), Szilágyi Zsófia Júlia (FMC)
Megnyitó:
2020. szeptember 25., 18 óra
„A magyar irodalom egyik legnagyobb tehetségű novellaírója”; „hibátlan író”; „a leggazdagabb, legtökéletesebb elbeszélőink közé tartozik” – Kádár Erzsébet (1901–1946) írói teljesítményéről nyilatkozott ekképpen Illyés Gyula, Rónay György és Vas István. Mindenki nagyrabecsüléssel írt róla, s nemcsak fiatalon bekövetkezett tragikus halála után, hanem már életében is.
Pedig nem is írónak, hanem festőnek készült. Munkáival több csoportos kiállításon is elismeréssel szerepelt, de szépírói pályájának indulása után végleg felhagyott a képzőművészettel, hogy csak az írásnak szentelhesse tehetségét. Ekkor választotta a nagy múltú, Szentendrén nagyon is ismerősen csengő Csernovics családi név helyett a Kádár írói nevet.
A festőművész:
Kádár Erzsébet festőnek indult. Korán megmutatkozó tehetségét családja is támogatta, már kisgyerekként különórákra járatták. 1924-től a Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István tanítványa lett, később szabadiskolák, tanfolyamok képzésein Iványi-Grünwald Béla, Feiks Jenő és különösen Aba-Novák Vilmos hatott rá. Kapcsolatba került a Szinyei Társasággal, a fiatalok munkáit bemutató tárlataikon 1926–1933 között több alkalommal sikerrel szerepelt.
Többek között együtt állított ki a Szentendrei Festők Társaságát alapító művészekkel, s így ő is elcsábult Szentendrét festeni. Nem csapódott az alakuló, a várost rendszeresen látogató, megfestő művésztársaságokhoz, de a városban készült munkái gondtalanul illeszthetők az épp csak éledő szentendrei festészetébe.
1936-ban, szépírói pályájának indulásakor végleg felhagyott a képzőművészettel, s csak az írásnak szentelte tehetségét.
Mindössze kéttucatnyi olajképe és mintegy száz grafikája, vázlatrajza maradt fenn. Munkái néha felbukkannak aukciókon, de többségüket családja, illetve az OSZK és a PIM gyűjteménye őrzi.
Az Egy város modellt áll című írása egyszerre mutatja a fürkészőn és lemeztelenítőn kutakodó festőt és írót, a szemérmesen elhallgatott családi kötődést és a régi-régi Szentendrét.
Az író:
Csernovics Erzsébet 1931-ben mint illusztrátor szerződött a Budapesti Hírlaphoz, ahol inspiráló irodalmi közegbe került.
A lapnál lett író: előbb női rovatot vezetett, később színházi, kiállítás- és könyvkritikákat is írt.
Alig néhány novellája volt még, amikor 1936 végén megnyerte a Nyugat pályázatát. Később sem volt igazán termékeny író, évtizednyi pályája alatt mindössze 25–30 novellája jelent meg, de mind esszenciális darab.
Írásaiban gyakran felismerhető előélete, a tájkép- és csendéletfestő módszertana. Témáit is saját közegéből meríti, ugyanakkor a pusztuló dzsentrivilág ábrázolásának hátterében a lelki gyötrés, a fizikai erőszak, a lopakodó félelem, végső soron a morális elbizonytalanodás sötét valósága sejlik fel.
A kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban azonos címen bemutatott tárlat adaptációja.