Több millió forintot érő, Árpád-kori ezüstpénzzel gyarapodott a Ferenczy Múzeumi Centrum Numizmatikai gyűjteménye.
A Közösségi Régészeti Egyesület tagjai, Deák Ferencz alelnök és Tóth Andor alapító tag, 2021. szeptember 13-án, a csömöri régészeti lelőhely környezetében találtak rá a kiváló állapotban lévő érmére.
Mi lehetett az ezüstpénz üzenete? Látjuk, hogy a királyt harci öltözetben és karddal ábrázolják, illetve hogy a hátlapra két egymásnak feszülő, egy lábon álló farkas alakja került. A késő Árpád-kori denár mondanivalója kiváltképp beleillik abba a történeti környezetbe, amikor is IV. Béla (1235–1270) és fia István, mint ifjabb király (1262–1270) (iunior rex Hungariae) között elmérgesedett a viszony. IV. Béla első támadását 1264-es év utolsó napjaiban indította az ifjabb király ellen. A történet kicsúcsosodása az Isaszeg (Pest megye) mellett kettejük közt 1265-ben lezajlott csata, ahol István ifjabb király a keleti országrész uralkodója legyőzte apját. Ugyanez év tavaszán a két király békét kötött, így további összecsapásra már nem került sor. Tehát míg az előlap a király harci készültségéről tudósít, addig a hátlap a két uralkodó között elmérgesedett családi viszonyt szimbolizálhatja.
Októbertől az újabb, értékes lelet is megtekinthető a Kincskeresés, kaland, tudomány. Közösségi régészeti projektek Pest megyében című kiállításon, a Ferenczy Múzeumban (Kossuth Lajos u. 5.).
A kiállítás 2022. január 31-ig, csütörtöktől vasárnapig, 10:00–18:00 óra között látogatható.
Bővebb információ a kiállításról itt olvasható.
A kiállításhoz készült katalógusról bővebb információ itt olvasható.
A képen: István ifjabb király (1262–1270), denár, 1264–1265 (FMC Numizmatikai gyűjtemény, leltári száma: 2021.2.3.1.)