Vajda Júlia páratlanul sokszínű, ugyanakkor magányos művészete egészen egyéni hangvételt képvisel a 20. századi magyar festészetben. Életműve együtt pulzált a történelem fordulataival: a 60-as években egy hosszabb párizsi tanulmányutat követően a francia lírai absztrakció hatására apró és spontán gesztusjelekből épülő művein az ismétlődésen alapuló szerkesztés lehetőségeivel kísérletezett. A szubjektív, belső világból fakadó vizuális jelek pasztell színvilágú, sávos elrendezésbe tömörítő kompozíciója leginkább egy fiktív tájképre emlékeztet.